Megjelent a Jó Gyakorlatok Kézikönyve!

nov 20, 2019

Harmadik országok állampolgárainak munkaerőpiaci befogadása: konzultáció a munkaadók és az önálló vállalkozók számára

2019 márciusa és májusa között a MIraGe projekt partnerei kutatást végeztek és több interjút készítettek esettanulmányok azonosítása és összegyűjtése céljából a foglalkoztatott és az önálló vállalkozó harmadik országbeli állampolgárok (TCN-k) munkaerőpiaci beilleszkedése témájában nyolc országban: Bulgária, Svédország, Olaszország, Franciaország, Ausztria, Románia, Ciprus és Magyarország.

A kutatás eredményét követően kiválasztottuk a 16 legreprezentatívabb esettanulmányt annak érdekében, hogy bemutassuk a bevált gyakorlatokat a különféle társadalmi, gazdasági és jogalkotási összefüggésekben felmerülő nehézségek leküzdésére, amelyek mindegyikének ugyanaz a célja: elősegíteni a TCN-k munkaerőpiaci beilleszkedését. konkrét példák bemutatásával.

Valóban, ahogyan azt a Big Mamma (egy olasz étterem francia csoportja) emberi erőforrás-igazgatója kijelentette, a TCN-k integrálása közösé érdek: az emberek értékelése az alacsony fluktuáció kulcsa, amely pedig kiemelkedően fontos egy sikeres vállalat számára.

Ezeket az esettanulmányokat egy gyakorlati kézikönyv formájában gyűjtöttük össze, amely tanácsokkal szolgálhat a munkaadók és az önálló vállalkozók számára. Ezenkívül ezt a kézikönyvet fogjuk referenciaanyagként használni a 2020 tavaszán kezdődő MIraGe képzési tevékenységekhez.

A kézikönyv ingyenesen letölthető a [Források részben].

This project was funded by the European Union’s Asylum, Migration and Integration Fund. The content of this document represents the views of the author only and is his/her sole responsibility. The European Commission does not accept any responsibility for use that may be made of the information it contains.

info@mirageproject.eu

This project was funded by the European Union’s Asylum, Migration and Integration Fund. The content of this document represents the views of the author only and is his/her sole responsibility. The European Commission does not accept any responsibility for use that may be made of the information it contains.